A menhely

Alma az asztalra borulva sírt, és senki nem ment oda megveregetni a vállát, senki nem vitt neki zsebkendőt, mindenki tudta, mi következik, az ajtó felé pislogtak. Kintről, a kennelek felől már érkezett is Főnök, ingujja feltűrve, az izma ugrott a rávarrt kelta csomó és Betty Boop között, ahogy az üres tápos zacskót a szemetesbe vágta, majd odaszólt Almának, hogy jöjjön, és hátra sem nézve vonult tovább a kis iroda felé.

Átvágni egy ízületen (novella)*

Aznap kapcsolták be először a rendszert, próbaüzemre, és éjjel egy gazella tetemét kellett feldolgoznia. Az állat volt az első és végül egyetlen áldozat, nyakát szegte szerencsétlen módon, amikor túl nagy lendülettel rohant a rácsnak. Del szívesebben adta volna át a nagymacskáknak, hogy mind a test, mind a ragadozó érezze újra a sosem tapasztalt rendet, de a feltépett has, a belektől ragacsos pofaszőr

Az orr (novella)

Oleg Filipovnak gyönyörű orra volt, szép, délceg, daliás orr, akár egy nemes hajó, szinte várta az ember, hogy megindul a viharba és a ködbe, előre a kalandok felé. Tudta ezt Oleg, hogyne tudta volna, hiszen Pása össze-vissza csókolgatta, ha lehetett, szerette az ő Oljája orrát, de Pása szerette a kandikáló szőrt is Oljicska mellkasán, a két horpadást a csípőjén, Pása már csak ilyen vidám, kacagó asszonyka volt, az egész toronyház a csodájára járt.

Előfizetés (novella)

Melt úgy ébredt, akár a mosott szar. Orrában por ült, sípolt, ha levegőt próbált venni, szája cserepes, száraz, egész éjjel nyitva kapkodhatta a levegőt. Egész nap és éjjel. Hány nap és éjjel? Hirtelen próbált meg felülni, de szédült, visszahanyatlott, feküdt volna még leragadt szemekkel, sípolva, de a kínzó szomjúság és az erős vizelési inger nem hagyta.