Kitaposott ösvények

Már csak a megaboss volt hátra, amikor befutott a hívás, Lacika átkapcsolt arra a hangsávra, miközben a némán üvöltő, támadó Shoggothba folyamatosan küldte egy ujjal a kék fényű staminaleszívó lövedékeket. “Nd 1aid”, ennyit még be tudott verni, hogy valaki toljon rá HP-t.

– Itt vagyok, Balázs, mondjad.

– Lacika, figyelj, történt egy kis baleset. Kéne egy kis help.

– Ba-le-set. Éértem. És mikor is történt – már felénél volt a szörny HP-ja, a többiek a szivárvány minden színével sorozták. 

– Öt után valahogy.

– Ahhaaam. De várj csak, most van mennyi is, három óra. Akkor hogyan?

Csend a vonalban.

– Ja értem. Jó, vettem. Szóval legyen öt után öt perccel. És mennyire súlyos? Meghal?

– Meg kéne. Az lenne a jó. Leszúrnák.

– És már megy utána valaki? Mindegy, ne is mondd, nem fontos. Kábé merre vannak most? Buda, Pest, halálfasza?

– Még sehol, de négy körül a Vár alatt megy a fickó, valahol a nulla kőnél lenne egy hamis találkozója.

– Várjál-várjál, nézem, mi lenne most a jó. 

Lacika átgurult egy másik kijelző elé, Shoggoth közben már földön csapkodott, ennyiért is jár a rare cucc, megélnek nélküle. 

– Na, Balázs, nézem, szóval a Vár, itt vagyok a TourSys-ben, iiigen, mai nap, neem, nem a délelőtt, hanem délután, ötkor, megvan, megvan, akkor a terheléselosztás, na, Balázs, akkor mondom, mi lett központilag a mai napra megnyitva, lezárva, merre fog menni a te balesetet szenvedett fickód. A Mátyás templomot mindjárt zárják, elérte a heti kvótáját, arra tuti nem lesznek nyitva most az utcák sem. Balázs, egy kérdés mégis, hogy lesznek ők a balesetkor, együtt? Utoléri az embere?

– Együtt, az a terv, hogy addigra utoléri, beszélgetnek, és tudja kísérni is kicsit, valamerre vezetni, amit mondasz, Lacika, oda, ezért is hívtunk.

– Jó, ez így jó, könnyebb lesz. Mert akkor nem kell fullos térkép, mondok egy jó útvonalat, helyet. Odaviszi, baleset, szevasz. Kap még öt percet, addig lelép, de utána észre fogják venni a járókelők a hullát. Jó így?

– Jó lesz, szuper vagy, Lacika, ilyesmit akarunk.

– Oké, tíz perc múlva küldök egy útvonalat, ami megfelel a mai délutáni engedélyezett, nyitott turistaútvonalnak, aztán megy egy kis leírás is, mire készüljön. Van egy tervem, előveszem az egyik kis Insta csajt.

– Jajj, Lacika, a Kispinát, a Kispinát, kérlek, azt úgy szeretjük, rá veretjük, legyen ő a soros.

– Rendben, neked mindent, legyen a Timee, a Kispina. Megvan a koncepció, kábé ennyi: Odaviszi a balesetest a barátotok a Görgey szoborhoz már öt előtt. Ott álljanak le, maradjanak ott a végéig. Most bekapcsolom a Kispinát, elkezdek tolni fotókat, hogy lesz egy randija. Hamar felpörögnek a követők, szeretik a kiscsajt, most is, várjál, várjál, most is nézik az oldalát vagy négyezren, persze nem lesz mind a Várban, de hamar leadják a drótot. Szóval a Kispina randizni fog, és titokban kéri a net segítségét, hogy gyűljön oda a térre sok ember még, és ezt hallgasd, öt után lesz majd egy titkos flash mob, hogy a faszit meg merje csókolni, ezért gyűljön oda mindenki, és öt után öt perccel ölelkezzenek és csókolózzanak hirtelen az emberek. Na, ekkor, a nagy összeboruláskor lehet a baleset, a barátod ölelje meg a faszit, szúrja le, fogja egy darabig, aztán a tömegben engedje le a földre, de hát érted, tudni fogja. Gondolom, ez nem lesz para. Mire a TourSys reagál, már szétszéled a nép, csak a fickód marad a földön. Én intézek mindent. Insta felhívás, fotók, szelfi a Clarkon, csókról szelfi, minden.

– Kurva jó, mondj egy számot, Lacika, már csak ennyi.

– Négyötven.

Csend. Majd a háttérben sustorgás, elfojtott szavak, egy kibaszott zseni, elharapott káromkodás, kibaszott drága, végül Balázs hangja.

– Kicsit sokalljuk, Lacika, ez a nagy helyzet. Pár insta fotó, egy térkép, nem is tudom.

– Balázskám, ne hülyéskedj már, azért követik Kispinát, a Depist, a Vegán Kondist, mert én ha fúj, ha fagy, tolom a kontentot bele, utaznak, esznek, akár van baleset, akár nincs, ez van benne az árban, meg a rendszerek, azokat sem csak egyszer kell megtörni, néha javítanak, átírnak, most ez másfél óra meló, de az életem benne van. 

Újabb sustorgás.

– Jól van, megy a négyötven, de legközelebb kéne egy kis akciós csomag, megjegyzem.

A harmadik kijelzőn felugrott a számlainfó, megjött a lóvé. 

Lacika már egy órája szerkesztette és tolta ki a fotókat, a sosem létező csaj cukrászdában járt, a hídon sétáltak, már kétezren érdeklődtek a flashmob iránt, abból lesz legalább ötszáz ott, hamar lemegy a tömörülés, mielőtt a TourSys gyorsan korrigálna a kvótán. Elkészült.

– Lacikám, drága, megint két napja nem mentél ki sehova, csak a gombokat nyomogatod reggeltől estig – nyílt a szoba ajtaja.

– Nem mentem, nem mentem, mutter, dolgom volt. Minek menjek ki, nincs ott semmi.

– Gyere ki, kincsem, legalább az erkélyre, sápadt vagy, fiam. Egy cigire.

A hatodik emeleti erkélyen a fal mellett kis műbőr ülőkék, a középsőn hamutartó, Zsóry emlék, a műbőrön hamu, kiégett lyukak. A székek előtt öt literes dunsztos üvegek a napon, tetejükön felhabzott a kovász, csordul ki az uborkalé a falapkák között.

– Adj egy cigit, mutter, most egy kicsit én is szívok – tette félre az ecigit Lacika, és kipiszkál egy ropogós szálat a zárjegymentes dobozból.

– Ne szívd, nem tesz az jót, én már öreg vagyok, de te még fiatal, legyen eszed, hús alig van a csontodon, meg megint nem aludtál. Enned kéne, Lacikám.

– Eszem én, mutter, eszem. Egyébként pénzed van-e.

– Jó fiú vagy, aranyom, van, vagyogat, bevásároltam, eltettem a lekvárt, paradicsomot, a fagyóban van most csirkecomb, csibefasírt is, pizza, elleszünk.

Lacika a füléhez nyúlt, igazított a fülesen, valamit mormogott.

– Ment egy utalás, mutter.

Az öregasszony átnyúlt a középső ülőke felett, megölelte, megropogtatta a keskeny vállat, megbúbolta Lacika fejét.

– Jaj, fiam, fiam, Lacikám. Te jó gyerek.

Lacika a dunsztosüvegben turkált, kivett egy uborkát, roppant a foga alatt a héja, csöppent le a kovászlé, a hamutartót tartotta alá, oda csöpögjön. Az anyja a fejét csóválta, majd a messzeségbe, a tízemeletesek közötti parkolók, a játszótér felé nézett, aztán a cigarettás kezével intett:

– Nézd, az Ilonka néni, leviszi azt az öreg kutyát, és hova szaratja? A hinták mellé. És nem szedi fel, le sem tudna már hajolni, de akkor meg minek szaratja oda. Öregkorára van, aki meghibban.

– Csókolom, Ilonka néni! – üvöltött le Lacika, és az anyjával együtt nevettek, ahogy a lenti öregasszony megrezzent, majd a lábával arrébb rúgta a kutyaszart, végül a fűcsomókba törölgette a papucs oldalát.

Szívtak mindketten, hátukat az érdes falnak vetették, nézték csendben a lenti zöldet, a letett kőlapokat, az azokat elkerülő, kitaposott kis utakat, a hintát, a fentről kirajzolódó mintázatot. A cigarettacsikkek sercegve aludtak el a kovászlében, a Zsóry emléken.