Átvágni egy ízületen (novella)*

Fortepan / Chuckyeager tumblr

Aznap kapcsolták be először a rendszert, próbaüzemre, és éjjel egy gazella tetemét kellett feldolgoznia. Az állat volt az első és végül egyetlen áldozat, nyakát szegte szerencsétlen módon, amikor túl nagy lendülettel rohant a rácsnak. Del szívesebben adta volna át a nagymacskáknak, hogy mind a test, mind a ragadozó érezze újra a sosem tapasztalt rendet, de a feltépett has, a belektől ragacsos pofaszőr, a lassan csupaszodó bordák nem kerülhettek a látogatók szeme elé, így maradt az éjszaka aprólékos boncolása. Del régen bontott fel ilyen nagy állatot, a kisebbeket, akik holtukban elvesztették a rokonságot az emberrel, szinte egészben bedobhatta pumák elé, de a gazella, az más. Bőrét már gondosan lenyúzta, a fejet gyengéden leválasztotta, félretette, hogy ha eljön az ideje, a koponyáról lefőzze, ami nem maradandó. A belső szervek, a lábak az állatkert kazánjában végzik, az apró műanyagfigura, amelyet a gyomorban tapogatott ki, bezoárkőként a polcra került egy nikkeltálba, távol tartani a mérget és a vertigót.

Del kesztyűs ujjaival felkutatta a csontok közti elmozdulást, szétfeszítette szikével a térdet, medencét, csigolyákat, míg a feltárás egyben örökre le is rombolta mindazt, ami néhány órája még választhatott iramodása irányán. A mozgás visszafordíthatatlanul eltűnt, helyén étel, hús maradt, 18 kiló darabolt hús.

A gazella volt az első áldozata a bekapcsolt rendszernek, és a mérnökök azt ígérték, nem lesz több. Az új tér humánus, az állatok hamar megszokják, sokkal hamarabb, mint bezártságukat, csak meg kell ismerniük, meddig terjed az állatkert füves, sziklás, jeges, betonozott valósága, és honnan indul a hamis, vetített világ, a szavanna, a dzsungel, a tengerpart, a puszta rögzített, végtelen képe. A látogatók irányából mindez nem is látszik, a cél nem az ő kényelmük, hanem a kőszáli kecskéké, alligátoroké, a tigriseké, zsiráfoké, Thomson gazelláké és szurikátáké, a látogatók ugyanazt a rácsot, kerítést, betonmeredélyt és árkot látják, amit eddig, és nem veszik észre holnap a változást, a tapogatódzó mancsok, a kutató nyelvek nyomait, a nekiveselkedő testek okozta lepattanásokat, repedéseket, a lehorzsolt orrok elmaszatolt vércsíkjait. Egy elroppanó nyak emlékét a rácsban.

Del talán elszundított, talán csak elmerült az immár letakarított fémasztal felett, amikor az állatkert újszerű zaja visszahívta. Súrlódások, dobbanások, sok-sok test együttes mozgása, iránykereső lendülete. Amikor zubbonyát magára kapva kiment a laborból, az első kanyar után a babirusszák forgolódására lett figyelmes. A kívülről nem látható, virtuális fal felé indult a család, majd visszatért, mintha valami döntést készülne meghozni, és ahogy Del tovább sétált, ugyanezt a toporgást vette észre a többi karámban, ketrecben és sziklás területen. Nekiinduló, megtorpanó, az enyhe éjszakában halkan szuszogó csoportok fogadták, ébren voltak az éjjel egyébként nyugovóra térő fajok is.

A fal lehet az oka, gondolta Del, és úgy döntött, később újra körbejár a nyílt területen.

Valami arra késztette, hogy cselekedjen ő is, gondolkodás nélkül pakolt össze aprított zöldséget, gyümölcsöt, főtt tojást. Szénát készített be a kiskocsira, magokkal teli zsákokat, férgekkel teli forgácsos dobozokat, elhullott egérfiókákat. És még húst, aprítottat, frisset, állottat, farhátat, nyakat, lábat, combot, csirkét, halat, disznót, gazellát. Mikor mindennel elkészült, még a fejért, a belsőségekért, a bőrért és a lábakért is visszafordult.

Az állatok nyugodtan, meglepetés nélkül fogadták a különös időpontban érkező étkezést. Már egy irányba nézett nyakuk, fejük, egy irányba iramodtak, totyogtak, csúsztak, kapáltak a föld felett néhány centivel, egy helyben, jottányit sem haladva az állatkert füves, sziklás, jeges, betonozott valóságában. Amint Del melléjük ért, hosszú percekre megálltak, lábaik újra a földet érintették, ránehezedtek, amíg ettek, amíg gőzölgő, párálló testük feltöltekezett a hosszú útra. Del jártában megsimította a csatakos szőrt, a felmelegedett pikkelyeket, szarupáncélokat. Menni fog, gondolta.

Egy óra múlva már csak árnyakat látott, tünékeny villanásokat, amelyek akkor látszódtak kapibarának, oposszumnak, pumának, ha bentről, a bekerített terület belsejéből nézett feléjük, a vetített világba. Az öreg egyiptomi teknős az utolsók között mászott át, súlyos fejében még elég erő volt, hogy búcsúként Del kezéhez kapjon, szájával rászorítson, akár egy gondos kalauz, ahogy érvényesíti a jegyet. Egy ponton még a vér is kiserkedt a nyomástól, de a fájdalom csak később jelentkezett, akkor már üresek voltak a karámok, a sziklás, füves kifutók, a jeges, betonnal borított területek, üres volt a teknős bokros dombja is.

Del aznap a szokásosnál később, hajnalban ért haza a lakásába, amelynek bezártságát sosem tudta megszokni, és ami még kisebbé vált attól a régi pillanattól fogva, hogy a kimerült mentősök elvitték Tin testét. Hiába volt egyre világosodó kint a táj, alvás előtti készülődéséhez villanyt gyújtott, s a mozdulattól a teknős ejtette seb felszakadt. Tapogatódzó keze nyomát, a falon elmaszatolt vércsíkot csak ébredésekor, este vette észre. Nem baj, gondolta magában. Tudta, ha eljön az ideje, el fogja takarni ezt is egy bekapcsolt rendszer, az ő saját rendszere, ami majd az odavert könyök, a sajgó nagylábujj, homlok egyébként is láthatatlan nyomait szintén elfedi, és ő koppanva, kutatva, de lassan megérzi a határokat, amelyeknek egyszer nekivág, úgy, ahogy láthatta éjjel. Csak tudnia kellene végre, hova is készülődne.

* Ez a történet nem itt jelenik meg először, 2019-ben pályáztam vele eredeti városom irodalmi díjára, és harmadik helyezett lett. A Gödöllői Irodalmi Díj és a könyvtárhoz kapcsolódóan működő Irka irigylésre méltóan gazdag és aktív, akinek közel van, annak szívből ajánlom.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s