Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége Nem friss a szöveg, de büszke vagyok rá, hogy ott és akkor és úgy, szóval fontos nekem. És a Fantasztikus Kéziratok Éjszakája az egyik legjobb dolog volt (lesz?), néha, ha idillt keresek magamban, azt képzelem el, hogy ott vagyok az eseményen, várok, csendben ülök valamelyik kinti … De olvasásának folytatása →

“Várok a sorban, nem ülök, állni sem állok, csak nézek a karóról, várakozom a többiekkel, én vagyok a nyolcvankilencedik fej. Dinkó, Dinkó, ezt jól bekaptad, te világ bolondja, te! Azt hitted, itt is dől mindenki, ahogy beszélsz, de legfőképp a kiskirálylány, hogy majd ő is kuncog, először a keze mögött, ahogy a faluban a lányok, aztán már nem figyelve, kint van-e a foga, a nyelve, dől az a szép kis teremtés, csak annyi, hogy a válladat nem csapkodja, ha már egyszer fenn ül a tekintetes király apja mellett, onnan le nem nyúl.

Alma az asztalra borulva sírt, és senki nem ment oda megveregetni a vállát, senki nem vitt neki zsebkendőt, mindenki tudta, mi következik, az ajtó felé pislogtak. Kintről, a kennelek felől már érkezett is Főnök, ingujja feltűrve, az izma ugrott a rávarrt kelta csomó és Betty Boop között, ahogy az üres tápos zacskót a szemetesbe vágta, majd odaszólt Almának, hogy jöjjön, és hátra sem nézve vonult tovább a kis iroda felé.