Szindbád, a Szindbád

Amikor annak idején megvettem az első Szindbád könyvet, egyértelműen a detektív szó volt a felelős. És az, hogy a fülszöveg nem igyekezett elmagyarázni nekem, hogy ez a detektívtörténet miért nem is az igazából, hanem valami más, igazi, komoly, fontos irodalom, ami egy kicsit belenyúlt a detektíves tálba is, de nagyon elegánsan szopogatja le az ujjáról, azokról a szép, hosszú, entellektüel ujjakról, amiket olyan jó nézni, ha már nekem buckósabb az ujjam, és a körmeim sem félbe sósmogyorók, csak valami köröm.

Például a regényírás

András László könyve is ott van a listámon, nem is csak az új, A vörös korona, hanem az Egy medvekutató is, viszont a krimiféle, bevallom, előkelőbb helyet szerzett, hiába frissebb. Elfogult vagyok az olyan szövegekkel, amelyek lazán nem lesznek valamik, pl. habár krimiszál van bennük, vagy horror vagy bármi olyasmi, amit a könyvesboltok örömmel alkalmaznak a polcok jobb kezelésére, a vásárlók eligazítására...